Riasztották a lengyel légvédelmet: brutális csapást mértek az oroszok Ukrajnára

2025. július 09. 22:36

Az akcióra reagálva a Lengyel Légierő is riasztotta a vadászgépeit, hogy megvédje az ország légterét.

2025. július 09. 22:36
null

Oroszország az éjszaka folyamán eddigi legnagyobb légitámadását indította Ukrajna ellen: összesen 741 célpontra lőttek ki drónt vagy rakétát. Ennek többségét az ukrán légvédelem sikeresen elhárította – számolt be a Euronews.

Moszkva 728 Shahed típusú drónt és megtévesztő eszközt, hét Iskander cirkálórakétát, valamint hat aeroballisztikus Kinzsal rakétát vetett be. A támadás fő célpontja a Lengyelországtól kevesebb mint száz kilométerre található nyugat-ukrajnai Luck városa volt. Az akcióra reagálva a Lengyel Légierő is riasztotta a vadászgépeit, hogy megvédje az ország légterét. 

Az Ukrán Légierő jelentése szerint 296 Shahed-típusú drónt lelőttek, további 415-öt pedig elektronikus hadviseléssel sikerült zavarni. Továbbá mind a hét Iskander cirkálórakétát sikerült elfogniuk. Hat Kinzsal rakétának azonban sikerült áthatolnia az ukrán légvédelmen.

Bár Donald Trump év elején még a konfliktus mihamarabbi lezárását ígérte, továbbra is fokozódik a háborús helyzet. Sőt, Zelenszkijhez hasonlóan már az amerikai elnök is szóvá tette, hogy Oroszország nem tesz egyértelmű lépéseket a béke érdekében.

Ezt is ajánljuk a témában

Amint arról a Mandiner is beszámolt, Donald Trump amerikai elnök szerdán közölte, fontolóra veszi Patriot rakétarendszerek küldését Ukrajnának – annak ellenére, hogy a hét elején még a szállítások leállításáról döntött a Pentagon.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Sergei SUPINSKY / AFP

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szaboelek
2025. július 10. 05:21
Ukrajna hány szomszédjánál van háborús veszélyhelyzet miatt rendeleti kormányzás?
stormy
2025. július 10. 01:46
kb mint amikor a kis korcs kutya megugatja a tv-ben látott oroszlánkirályt. de amikor morog beszalad a kanapé mögé.
kobi40
2025. július 10. 01:31
Akkor ez már 3 szereplô! Aggodalomra ad okot.
europész
2025. július 09. 23:55
Poloska orjarat az egen.Nagyon hivalkodnak a hadseregukkel.Az oroszok mar is beszartak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!